Perhaps nowhere in European prehistory does the idea of clearly-defined cultural boundaries remain more current than in the initial Neolithic, where the southeast-northwest trend of the spread of farming crosses what is perceived as a sharp divide between the Balkans and central Europe. This corresponds to a distinction between the Vinča culture package, named for a classic site in Serbia, with its characteristic pottery assemblage and absence of longhouses, and the Linearbandkeramik (LBK), with equally diagnostic but different pottery, and its apparently culturally-diagnostic longhouses, extending in a more northerly belt through central Europe westward to the Dutch coast. In this paper we question the concept of such a clear division through a presentation of new data from the site of Szederkény-Kukorica-dűlő. A large settlement in southeast Transdanubia, Hungary, excavated in advance of road construction, Szederkény is notable for its combination of pottery styles, variously including Vinča A, Ražište and LBK, and longhouses of a kind otherwise familiar from the LBK world. Formal modelling of its date establishes that the site probably began in the later 54th century cal BC, lasting until the first decades of the 52nd century cal BC. Occupation, featuring longhouses, pits and graves, probably began at the same time in the eastern and western parts of the settlement, starting a decade or two later in the central part; the western part was probably the last to be abandoned. Vinča pottery is predominantly associated with the eastern and central parts of the site, and Ražište pottery with the west. Formal modelling of the early history of longhouses in the LBK world suggests their emergence in the Formative LBK of Transdanubia c. 5500 cal BC followed by rapid dispersal in the middle of the 54th century cal BC, associated with the 'earliest' (älteste) LBK. The adoption of longhouses at Szederkény thus appears to come a few generations after the start of this 'diaspora'. Rather than explaining the mixture of things, practices and perhaps people at Szederkény with reference to problematic notions such as hybridity, we propose instead a more fluid and varied vocabulary, encompassing combination and amalgamation, relationships and performance in the flow of social life, and networks; this makes greater allowance for diversity and interleaving in a context of rapid change.
Talán nincs még egy olyan időszak és terület az európai neolitikum kutatásában, ahol a kultúrák közötti éles határok megkülönböztetése annyira hangsúlyos lenne, mint a földművelés terjedésének az a határvidéke, amelyet a Balkán és Közép-Európa közötti éles választóvonalként értelmeznek. Ez megfelel annak a határozott különbségtételnek, amellyel a sajátos kerámiaművessége alapján elkülönített, szerbiai névadó lelőhelye alapján Vinča-ként ismert kulturális egységet, és az tőle északra, Közép-Európán át nyugat felé egészen a holland partokig elterjedt és ugyancsak sajátos kerámiastílussal és egyedinek tűnő hosszúházakkal jellemezhető vonaldíszes kerámia kultúrát (közép-európai VK) választják el egymástól.Tanulmányunk a délkelet-dunántúli (Magyarország) Szederkény-Kukorica-dűlő lelőhely vizsgálatának új eredményei alapján ezt a fajta éles különbségtételt veszi górcső alá. Az autópálya építését megelőző feltárás során napvilágra került nagyméretű neolitikus település egyrészt a vonaldíszes kultúrára jellemző hosszúházai, másrészt sajátos összetételű, korai Vinča, Ražište és vonaldíszes stílusú kerámiát is tartalmazó kerámia leletegyüttesei miatt figyelemre méltó. Az adatok formális modellje alapján megállapítható, hogy a lelőhely élete a Kr.e. 54. évszázad fiatalabb szakaszában kezdődhetett, és valószínűleg a Kr.e. 52. évszázad első néhány évtizedéig tartott. A megtelepedés, amelyet épületek, gödrök és temetkezések jeleznek, egyidejűleg kezdődhetett a település keleti és nyugati részén, míg a középső településrész egy vagy két évtizeddel később létesült. A vizsgálat azt is megállapította, hogy minden bizonnyal a nyugati településrészt hagyták el legkésőbb. A korai Vinča stílusú kerámia túlnyomórészt a keleti és középső településrészekkel hozható összefüggésbe, míg a Ražište stílus inkább a nyugati településrészen meghatározó. A hosszúházak korai történetére vonatkozó formális modell alapján az épülettípus megjelenése a dunántúli formatív vonaldíszes fázisban, Kr.e. 5500 körül feltételezhető, majd nem sokkal azután, a Kr.e. 54. évszázad derekán (a kultúra Kárpát-medencétől nyugatra legkorábbinak nevezett, ’älteste’ szakaszában) gyors terjedésnek indult. Szederkényben az első hosszúházak ennek megfelelően, néhány generációval a közép-európai VK diaszpóráját követően épülhettek. Ahelyett, hogy a különféle tárgyi leletek, szokások és esetlegesen embercsoportok keveredésének magyarázatára olyan problematikus fogalmakat használnánk, mint amilyen a ’hibriditás’, ennél sokoldalúbb és változatosabb fogalomrendszert vezetünk be, amely a szociális hálózatokban zajló olyan folyamatok, mint az összeolvadás, keveredés és kapcsolatok különféle mechanizmusait is magában foglalja. Ennélfogva nagyobb teret enged a sokféleségnek és az átfedéseknek egy gyorsan változó közegben.
Keywords: Formal chronological modelling; Identities; Longhouses; Material diversity; Neolithic; Transdanubia.